Olyan inflációs veszély leselkedik Magyarországra, amiről a kormány hallgat

„Hónapok óta folyamatosan ereszkedik lefelé az infláció, ebbe azonban jövőre belerondíthatnak az adó- és díjnövelő intézkedések. A kormányzat négy területen is komoly plusz terheket helyez a vállalatok nyakába, méghozzá olyan szektorokban, amelyek a legközelebb állnak a fogyasztói árak alakításához. A legnagyobb, most még felbecsülhetetlen inflációs kockázatot az új hulladékgazdálkodási rendszer tartogatja.

A csúcsot jelentő januári, 25,7 százalékos szinthez képest szeptemberben már csak 12,2 százalékkal haladták meg a fogyasztói árak az egy évvel korábbit. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) várakozásai alapján az év végére 7–8 százalékra csökken a drágulás üteme, 2024-ben pedig tovább folytatódhat az infláció mérséklődése. Amíg a jegybank legfrissebb prognózisa szerint az idén éves átlagban 18 százalék felett alakulhat az infláció, az MNB jövőre már csak 5 százalékra becsüli a pénzromlás mértékét. Ettől alig tér el a több mint húsz, Magyarországgal foglalkozó hazai és külföldi elemzőház prognózisát összegző elemzői konszenzus, amely a jövő év átlagában.”

Hozzászólás:

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük